Egy ilyen beszámoló írásakor az első akadály, amivel meg kell küzdenünk, az a rendezvény címe. A közbeszédben leginkább Jurta találkozónak hívja mindenki, míg a szervezők Magyar Fényünnepnek. Marad a kérdés: mi tartozik a fényünnephez? Csak a tűzszertartás (tehát ez gyakorlatilag annak az alternatív megnevezése), vagy a jurta falu és az ehhez a korhoz köthető hagyományőrző bemutatók is? És mit adjunk meg dátumként: csak a tűzszertartás időpontját, vagy a teljes rendezvényét? Hát igen, ezek a hagyományteremtő szándék jellegzetes kezdeti gondjai.
Az idei rendezvény nem indult valami biztatóan. "In memoriam Budapesti Lovas-juniális 1999 - 2007. Sajnálattal értesítünk minden kedves résztvevőt, érdeklődőt és látogatót, barátainkat, hogy az idei IX. Budapesti Lovas Juniálist már nem rendezzük meg, melynek egyetlen oka a pénzhiány. A Fővárosi Önkormányzat június közepén dönt a pályázatunkról, mire elbírálják, már véget érne a rendezvény. Nem kívánunk többé kuncsorgói lenni az alamizsna-osztásnak, mert kilenc éve csak alamizsnát kaptunk, ennyit ért a rendezvény azoknak, akik abban a helyzetben vannak, hogy támogathatták volna. Köszönet azoknak, akik a Főváros részéről eddig segítettek minket. Köszönet minden résztvevőnek, akik nyolc év alatt felléptek programunkon. Köszönet a közönségnek, akik sok-sok ezren mindig kilátogattak az óbudai hajógyári-szigetre, hogy fantasztikus hangulatú napokat töltsenek el velünk. Utolsó felmérésünk (2006) alapján a rendezvény tetszési indexe: 97,8%-os volt, azt hiszem ez a szám mindent elmond. Két éve közösen néhány baráttal elindítottuk a Magyar Fényünnepet és Jurta találkozót, melynek szintén nagy sikere volt, sokakat vonzott nemcsak a fővárosból és vidékről, de a határon túlról és távolabbi országokból is. Akár világfesztivállá is válhatott volna, nemzetközi turisztikai látványossággá. Már a jövő évi kerek évfordulót tervezgettük. De az álmok ideje lejárt. Idén Mongólia lett volna a hivatalos vendég, itt jött volna létre az Európai mongol vállalkozók találkozója, akik jövőre saját pénzükön hoztak volna mongol íjászokat, harcosokat. Itt lett volna idén az "Arany nyíl" - nemzetközi íjászverseny döntője és az 1100 éves Pozsonyi csata ünnepsége, valamint az Árpád emlékév alkalmából az Árpád lovas Emléktúra kiinduló pontja. Ez sem lesz. Marad bennünk, a múltunk iránti tisztelet és a jelen tiszteletlensége. A Főváros, sajnos, jelentőségét és lehetőségeit fel nem ismerve támogatta és támogatja a rendezvényt, mely Európában egyedülállóan mutatta be az ősmagyar és az ázsiai kultúrát. A rendezvény minden évben különleges idegenforgalmi, turisztikai kínálatot is nyújtott egyediségével a fővárosban, mely nagyon sok itt lévő külföldi látogatót is vonzott, és még többet is vonzhatott volna. Európa legnagyobb jurtafaluja is már a múlté. Nem kellenek ide tatárok! ... Mostanára belefáradtunk a vesződésekbe, a koldulásba, a méltánytalanságokba. Mélységesen szomorúak vagyunk, hogy az értékteremtésért ez a fizetség: svájcisapkán egy lyukas kétfilléres - egy XXI. századi bohócsipka. Köszönet mindenkinek, akik velünk voltak!" (2007.05.23.) De szerencsére néhány nap múlva már más hír jött: "Üdvözöllek Benneteket! Szeretettel és tisztelettel várlak a IX. Budapesti Lovas Juniálison, a III. Magyar Fényünnepen és Jurtatalálkozón."
Az idei immár a harmadik jurtatalálkozó és fényünnep. Ez már elégségesnek tűnik ahhoz, hogy kijelenthessük: sikerült hagyományt teremteni, nemcsak szalmaláng volt. Ünnepelni a kerek évfordulókon szoktak, de a fényünnep történetében ez még nem az. Mégsem akármilyen alkalom ez, mert egy nagy év közepén járunk. Különleges év, amikor egyszerre kell ünnepelnünk és gyászolnunk. Ünnepelnünk kell, mert most van Hazánk születésnapja: 1100 évvel ezelőtt a győztes pozsonyi csatában elismertettük a tőlünk ezt megtagadni szándékozókkal a hozzá való jogunkat. Ugyanakkor gyászolnunk is kell, mert ennek nagy ára volt: Árpád nagyfejedelem és hős fiai életüket áldozták azért, hogy nekünk Hazánk legyen.
A teljes idei év tehát Árpád emlékév. A tisztességes magyar emberek szívében legalábbis. Mert az éppen regnáló kormány erről valahogyan elfeledkezett. Nem voltak állami megemlékezések, nem voltak szoboravatások, a Magyar Posta nem adott ki emlékbélyeget, a Magyar Nemzeti Bank nem adott ki emlékpénzt, a magyar múzeumok nem rendeztek emlékkiállításokat, nem készült történelmi film, a magyar iskolákban nem voltak műveltségi vetélkedők, a magyar könyvkiadók nem adtak ki emlékalbumokat és monográfiákat, nem történt semmi (mondjuk a melegfelvonulást azért megtartották). De pontosítsunk: akiknek a kötelességük lett volna, azok nem tettek semmit. Mert a magyar nép azért nem feledkezett el róla. Országszerte egymást érték a megemlékezések és rendezvények. De ezek mind magánemberek ún. alulról jövő kezdeményezései és öntevékeny szerveződései voltak, a hivatalos Magyarország távol tartotta magát (és akkor még finoman fogalmaztunk). Persze ellenszélben, pénz, állami- és médiatámogatás nélkül ezek nem érhették el a kívánatos mértéket, de legalább őszinték voltak és tiszta szívből jöttek.
Árpád nagyfejedelem halálának 1100 éves évfordulójának tiszteletére hirdette meg a róla elnevezett lovas történelmi zarándoklatot a Bodrogközi Régi Magyar Kultúra Közhasznú Alapítvány. A zarándoklat szellemiségét "A múlt, a dicső elődök tisztelete velünk született kötelességünk" jelmondatban foglalták röviden össze. A Verecke-Budapest-Karos útvonalú utat 2007. június 1. és július 7. közötti időszakra időzítették, így a résztvevők éppen a Jurtatalálkozó idejére érkeztek Budapestre és részt is vettek rajta. Ezért aztán erről is be kell itt számolnunk, mint az ünnep felvezető eseményéről.
Petraskó Tamás és néhány lelkes hagyományőrző (ahogyan magukat nevezték: a hét vitéz) illő tiszteletét tette a Vereckei emlékműnél. Az emlékmű oltárkövére szarukürtök által keretezetten felkerült a karosi turul, sajátos magyar szentéllyé alakítva azt. Árpád zászlaja és a háromszínű lobogó jelezte a folytonosságot Árpád vezér és a ma élő magyarság között. A Szertűz körül énekmondók, regösök tolmácsolták az "ősök hangját" korunk nemzedékének. Kovács Vilmos Verecke című versének sorait idézve hangsúlyozták, mit jelent Verecke minden magyar ember számára. Bármilyen hatalom is váltsa egymást, e szent hely a mienk is, s ezt nem vitathatja el senki tőlünk. Miután lelkileg kellőképpen feltöltődtek, megkoszorúzták az emlékművet, megismételték a vérszerződési esküt, magukhoz vették jelképesen a négy őselemet (tüzet, vizet, füvet, földet), lóra szállva megindultak hazafelé. (Petraskó Tamás nagy tapasztalattal rendelkezik az effajta hagyományőrzés terén. 1996-ban társaival végiglovagolta a honfoglaló magyarok több ezer kilométeres útvonalát Magna Hungáriától, a mai Baskíriától Budapestig.) Útközben mindenhol megálltak, ahol fogadókészséget találtak: Szolyva, Csongor, Tiszabezdéd, Dombrád, Nyírszőlős, Hajdúböszörmény, Hortobágy, Berekfürdő, Nagykörü, Újszász, Tápiószentmárton, Maglód, Budapest, Óbudai sziget, Gödöllő, Gyöngyös, Feldebrő, Eger, Bogács, Köröm, Muhi, Szerencs, Szabolcs, Sárospatak, Karos, Karcsa, Pácin, Kisrozvágy (ha nem is ebben a sorrendben). A túra végpontja is nevezetes hely: Karos, az első fejedelmi szálláskörzet. Jártak több nevezetes helyszínen is (szabolcsi földvár, stb.) és mindenhol átadták az ősök üdvözletét, a helyiek pedig kötöttek egy-egy szalagot a zászlajukra, előállítván ezzel az Árpád év egyik legszebb ereklyéjét, amit aztán a Jurtatalálkozón mindannyiunk nagy gyönyörűségére többször is körbehordoztak.
Ez hát a hon... Ez irdatlan
hegyek közé szorult katlan.
S az út... Kígyó vedlett bőre.
Hány népet vitt temetőre.
S hozott engem, ezer éve,
Árpád török szava, vére
bélyegével homlokomon...
Szerzett ellen, vesztett rokon
átka hull rám, mint a rontás.
Perli-e még ez hont más?
Fenyő sussan, lombja lebben:
besenyő-nyíl a mellemben,
szakadékok; szakadt sebek,
útpor-felleg: megy a sereg,
elmegy, s engem hagynak sírnak...
Ágyékomból most fák nyílnak,
fényes szemem kivirágzik,
szájam havas vihart habzik,
málló szirtbe temessetek,
fejem alatt korhadt nyereg,
két lábamnál lócsont sárgul -
ősi jognak bizonyságul,
mert ez az út, kígyó bőre,
s kit nem vitt már temetőre,
s ki tudja még, kit hoz erre,
menni vele ölre, perre.
Az út nem szűkölködött felemelő pillanatokban, de bőven kijutott az értetlenség megnyilvánulásaiból is. Talán segít a kép megrajzolásában jelen sorok írójának gödöllői "kalandja". A szórványos hírek úgy szóltak, hogy a gödöllői polgármester vezetésével a nemrégen ünnepélyes keretek között felavatott Nemzeti Együvé Tartozás Parkjában fogják fogadni az emléktúra tagjait. A park keresése során sikerült eljutni a szomszéd telken álló házig, de ott határozottan cáfolták, hogy a környéken bármiféle park lenne, talán Gödöllő más részein kellene keresni. Mire több órai keresés után a nyomok újra ide vezettek, az esemény már lezajlott és csak a kopjafákra kötött nemzeti színű szalagokat sikerült megtalálni (jobb híján ezek kerültek a képekre). Jellemző, hogy akinek az ablaka alatt mindez lezajlott, szintén nem hallott még a parkról. Nem az eseményről, a parkról! Aminek a létrehozása egyébként nagyon szép és nemes kezdeményezés volt. (Hogyan is mondta Ady Endre, Magyar Ugar? Jelentem virágzik!) Mindenesetre mellékelünk néhány képet, ami bizonyíthatja az ott lakóknak, hogy a park igenis létezik!
Az eseményekben gazdag útról a sajtó amúgy szokása szerint elfelejtett beszámolni. Az útról csak néhány helyi lap adott hírt, az országos médiák a hallgatás falával vették körül. Mindössze a Metro napilapban találtunk egy képpel is kísért rövid híradást (2007. június 14., nagy ritkasága miatt mellékeltük is). Hogy mégsem sikerült teljesen elhallgatni, az egy sajátos botránynak köszönhető, ami azért szerencsére érdekelte őket. Mert a botrány világraszóló volt (vagy kellett volna lennie egy normális világ esetén): a túra résztvevőit Budapest határában feltartóztatták, nem engedték be a Hősök Terére, hogy leróják tiszteletüket Árpád nagyfejedelem szobra előtt! Az volt az állítólagos indok, hogy a lovak patája felsértené a kövezetet. Akkor lógott ki igazából a "lóláb", amikor a lovasok felajánlották: bebugyolálják a lovak lábát, hogy elkerülhessék a károkozást. Az engedélyt azonban így sem kapták meg. (Csak összehasonlításul: a Nemzeti Vágta lovai napokig versenyeztek ugyanott!) Ehhez talán már megjegyzést sem fűznénk, tekintsük egyszerűen látleletnek...
A jurta faluban aztán annál nagyobb lelkesedéssel fogadtuk őket, részletesen beszámolhattak az útjukról és átadhatták azok üzenetét, akikkel útközben találkoztak. A Csallóközi lovasíjászok kíséretével többször is körbelovagolták és vágtázták a tábort, a magukkal hozott megszentelt őselemek pedig a Szer alapjául szolgáltak.
Kár, hogy nagyszerű és példamutató tetteik írásban és képben való megörökítésére nem sikerült időt és fáradtságot áldozniuk. Mert amiről nincs beszámoló, azt úgy lehet tekinteni, hogy meg sem történt. De hogy mentsük, ami menthető, jobb híján átnyújtjuk a kedves olvasónak ezt a morzsákból összeszedett, másodkézből való kis beszámolót. Ki tudja, egyszer talán mégis megszületik az első kézből származó is. Addig is legyen ez felhívás a táncra.
Das Jahr 2007 war Großfürst Arpad Gedenkjahr, weil er vor 1100 Jahren in Preßburger Schlacht den Heldentod gefunden hat. Eine gruppe ungarischer Traditionsbewahrer wollte auf Ihm mit dem Teilnahme in der sogenannte 'Großfürst Arpad Berittene Historische Pilgerweg' erinnern. Im Jahr 896 sind die Ungarn durch die Verecke-Pass ins Karpatenbecken gekommen. Deshalb beginnt diese Tour im Verecke-Pass auch. Sie sind in mehrerem Orten halt gehabt und der Einheimischen hefteten eine Fahnenband an ihre Fahne. Sie waren auch in der 'Alt-ungarische Schamane-Zeremonie des Lichtes' feierlich empfangen. Sie sind vier geweihten grundlegenden Elementen (Wasser, Feuer, Gras, Boden) vom Verecke-Pass gebracht, sie dienten als Grundmaterial für die Zeremonie.
The year 2007 was the Grand Duke Arpad Memorial Year because he did heroically 1100 years ago in the battle of Pressburg. A group of Hungarian tradition keepers wanted to remember him on the participation in the so-called 'Grand Duke Arpad Mounted Historical Pilgrimage'. In 896 the Hungarians by the Verecke Pass came into the Carpathian Basin. Therefore, this tour begins in Verecke Pass too. They are held in different places and the locals are attached streamers to her flag. They were also in the 'Old-Hungarian Shaman ceremony of the Light' solemnly received. They have brought four consecrated fundamental elements (water, fire, grass, earth) from the Verecke Pass, they served as a basic material for the ceremony.
Az elmúlt évezredben nagyon elszoktunk a jurták látványától. Ilyent nagyobb mennyiségben legutóbb a tatárjárás idején láthattunk volna, legalábbis ha az adott körülmények között lett volna kedvünk a nézegetésükhöz. De most végre kitörtek az ismeretlenségükből, ráadásul, mint a saját múltunk jurtái, így aztán kedvünkre gyönyörködhetünk bennük. Amikor a jurták vázát látjuk, önkéntelenül is a jurta gótika kifejezés jut az eszünkbe, olyannyira emlékeztet bennünket a gótikus székesegyházak boltíveire. Ez lenne tehát a mi gótikánk, ez adná számunkra azt az életérzést, ami a gótika látványa a nyugatiaknak jelent? De valami hasonlót érezhetnek a tengerésznépek fiai is hajóik bordázatát nézve.
A nyugat-európai gyökerű művészet fogalmaiban nagyon járatosak vagyunk. Ránézünk egy épületre és még véletlenül sem tévesztjük össze a románt a gótikussal, esetleg a barokkal. De vajon mi a helyzet a jurtákkal? Vannak itt is stílusok? Meg tudjuk különböztetni a kazak jurtát a mongoltól? Vajon olyanok-e, mint ezer évvel ezelőtt, vagy fejlődtek azóta? És milyenek lehettek őseink jurtái? Mert az a képeken is szépen látszik, hogy milyen sokféle szerkezetű, nagyságú és anyagú jurta gyűlt itt össze. És vajon mi lehetett a nevük őseink nyelvén? Mert a jurta szó állítólag orosz közvetítéssel került át a világ nyelveibe, a jurtát ma is használó népek nem így nevezik. Na és vajon meddig használhatták őket őseink? A Kárpát-medence nedves időjárása ugyanis gyilkos a jurtákra nézve. Míg a száraz közép-ázsiai pusztákon egy teljes emberéletet is kiszolgálnak, nálunk a nedvesség néhány év alatt szétrohasztja a drága nemezt. A jurták tulajdonosai mesélhetnének róla, hogy egy kiadós eső után meddig tart a szárogatás? Ezért tértek át sokan a nemezről a ponyvaborításra (jobb esetben mindkettőt használva), ami a jurták kinézetét jelentősen megváltoztatta. Vajon hogyan készült a rácsozat: fűrészelt lécekből vagy levágott ágakból (a képeken mindkettőre látunk példát)? Mert szép dolog vágtázni a végtelen pusztán, de hogyan lehet léceket fűrészelni? Milyen sok itt a kérdés és milyen kevés a válasz!
Pedig a prózai kérdéseket még fel sem mertük tenni. Vajon hogyan lehet életvitelszerűen élni ezekben a jurtákban? Hol tárolták az élelmiszereket, edényeket, ruhákat, fegyvereket és szerszámokat? Hogyan főztek, hol ettek, hol mostak, mosogattak, és mosakodtak? Egyáltalán honnan vették a vizet? A mellékhelyiség kérdést pedig már ne is tegyük fel. (Persze vigyáznunk kell az összehasonlításokkal, mert akik nem jurtalakók voltak, azok sem a mai lakáskörülmények között éltek.) És amikor vándorútra keltek, hogyan vitték mindezt magukkal? Nemcsak a jurtát, hanem az összes többi holmit is. Egyszer talán kapunk majd választ ezekre a kérdésekre is, addig is örüljünk a már újra megvalósult valóságnak: a jurták gyönyörű világának.
Miközben gondolataink így elrévedeztek őseink világán, a jurtafalu felépült és benépesült. Megjelentek a lakóik, lovaik, jellegzetes tárgyaik és múltunk lassan megelevenedett. Megszólaltak a dobok és hívnak a kürtök. A Szer helyszínére megérkezett az Árpád Vezér Lovas Történelmi Zarándoklat tagjai által Vereckéről hozott négy őselem (víz, tűz, fű, föld), így megkezdődhetnek a tűzszertartás előkészületei. Felépült a Szerkör kapuja, felállították a magyarság összetartozását jelképező Csíksomlyói keresztet, össze van rakva a szertűzhöz szükséges farakás és a tűzkehelyben már felparázslott a megszentelt Vereckei zsarátnok.
Wir haben vor 1000 Jahren aufgehört in Jurten zu wohnen. Wir konnten das letzte Mal während der Mongolen-Invasion (Tataren-Einfälle) Jurten sehen, aber wir hatten dazu damals keine Lust. Und jetzt haben die Jurten aus der Vergessenheit gebrochen. Und sogar als Jurten unsere Ahnen, so können wir dafür froh sein. Wenn wir das Skelett ein Jurte sehen, kommt uns die Gedanke vor: vielleicht ist das unser Gotik?
Auf jeden Fall, wir wissen recht wenig darüber. Wer kann z.B. Unterschiede machen zwischen ein mongolische und ein kasachische Jurte? Welche Art von Jurte benutzten unsere Ahnen? Sehen die heutigen Jurten so aus, wie vor 1000 Jahren, oder gibt es Entwicklung? Ist es bei den Jurten auch Stile, wie in den Steinbauten in Europa? Lauter Fragen ohne Antworten.
We have stopped to live in yurts 1,000 years ago. We could see the last time during the Mongol's invasion yurts, but at that time, we did not feel like it. Now the yurts are broken out from the oblivion. In addition, as our ancestor's yurts, so we can have fun with him. When we see the skeleton of a yurt, the idea seems to us, perhaps this is our Gothic?
In any case, we know very little about it. Who can make such differences between a Mongolian and a Kazakh yurt? What type of yurt used our ancestors? See today's yurt look as 1,000 years ago, or does it develop? Is it at the yurts also styles, such as in the stone buildings in Europe? These are questions without answers.
A Vereckéről érkezett emléktúra tagjai a csallóközi lovasíjászok kíséretében ünnepélyesen bevonultak a tábor közepén lévő térre. Vezetőjük, Petraskó Tamás beszámolt útjuk céljáról és eseményeiről, valamint közvetítette azok üzenetét, akikkel útközben találkoztak. Ezután az útjuk minden állomásán újabb szalaggal ellátott és most büszkén lobogtatott zászlajuk alatt egyre gyorsuló ütemben háromszor körbelovagolták, illetve a végén már vágtázták a tábort.
Ihr Anführer, Tamás Petraskó erzählt über die Ereignisse ihren Weg, dann reiten sie dreimal um das Lager.
Their leader, Tamás Petraskó tells about the events their way, then they rides three times around the camp.
Este fél nyolckor a megszentelt Vereckei zsarátnokból felizzott parázs segítségével a tűzőrök fellobbantották a Szertűz máglyáját. Amíg a máglya égett, a dobosok köszöntötték az elemeket. Közben besötétedett és a fényhozók elvitték a fényt a nemzetségfőkhöz, akik meggyújtották a jurták előtti őrtüzeiket. Közben a természet is megmozdult: az ég beborult, dörgött, a szél feltámadt. A Szer hajszál híján kudarcot vallott, de aztán az égiek mégiscsak mellénk álltak és sikerült befejezni a szertartást, látványosan bizonyítva, hogy a dolog mégiscsak működik.
Az Árpád évre tekintettel idén is felidézték a 907-ben lezajlott Pozsonyi csatát. A magyar lovasság hosszasan gyülekezett, így bőséges alkalom nyílt a harcosainkban való gyönyörködésre. Megjelent fehér lován Árpád nagyfejedelem is, bár a kezében tartott lekonyuló fokos kicsit furcsán hatott. Igazán felemelő látványt nyújtottak, amikor a táborból való kivonulás után az erdőben vágtázva elindultak Pozsony felé, ahol már erődemonstrációt tartott a bajorok gyalogsága. Jól felkészültek a harcra, de a magyarok lovasrohamának így sem tudtak ellenállni és utolérte őket a betolakodók sorsa. A harcosok áldomást ittak, a sámándobosok pedig köszönetet mondtak a győzelemért.
Zsolt ismét bebizonyította, hogy méltó régi nagy híréhez, tökéletes összhangban van lovával, minden fegyvert megbízhatóan kezel és jól összeszokott csapat követi az utasításait.
Nem fejezhetjük be a beszámolónkat anélkül, hogy meg ne említenénk a bemutatók rendkívül mostoha fotózási körülményeit. Az egész rendezvény helyszínét autók gyűrűje veszi körül (mi ez, talán a muhi szekértábor modern felidézése?). Ahol pedig lehetne egy kis fás-bokros háttér, ott oda nem illő reklámok vannak kifüggesztve és fotelokban terpeszkedő VIP-sek vedelik bamba képpel a dobozos sörüket. Ez teljességgel méltatlan, mint őseinkhez, mint őseink emlékét felidézni kívánó szereplőkhöz, mint az erre kíváncsi látogatókhoz. Mert ez megfelelő környezetben egy igazán hiteles megemlékezés lehetne, így azonban inkább jelmezes ripacskodásnak tűnik. Egy kis odafigyeléssel, nagyságrendekkel nagyszerűbb látvány fogadhatná az erre fogékony közönséget, aki egy évezredes időutazás részese lehetne. Így azonban a részletek (ahol ugyebár az ördög lakozni szokott) nagyon lerontják a látványt (amit fentebb az egyszerűség kedvéért fotózási körülménynek neveztünk, de nyilvánvalóan annak is kiábrándító, aki csak nézi). Szerző ezért kénytelen volt képeiről kiretusálni a szerinte oda nem illő részleteket és bár ennek nyomait a hozzáértő szem azonnal észreveszi, az összhatás még így is összehasonlíthatatlanul jobb, mint retusálás nélkül.
Meg kell továbbá jegyeznünk, hogy beszámolónkban célkitűzésünknek megfelelően csak a jurta táborral és a fényünneppel foglalkoztunk, a lovas juniális többi eseménye így kimaradt. Természetesen ezek is nagyszerű események voltak és megérdemelnék, hogy valaki megörökítse őket.